Hidratáció

Üdv!
Újra itt, rettenetesen sok idő után. Nem szeretnék magyarázkodni, a sikeres vizsgámért keményen meg kellett dolgozni, de most már felfrissülten, új erővel vágok bele az új időszakba.
A tanulásom során volt időm megtapasztalni mindenféle dolgot, ami felfrissíti a testet és az elmét, mivel elég gyakran szükségem volt rá. Az egyik legfontosabb dolog a hidratáció, kívül-belül. Erről hoztam most nektek egy bejegyzést!

A szervezet hidratációja
Nem is gondolnánk, hogy mennyire fontos a szervezetünk hidratálása egészen addig, amíg komolyabb bajok nem alakulnak ki.

De mi is a megfelelő folyadékháztartás?

Egy átlagos felnőtt embernek napi 2-3 liter folyadékra van szüksége, amit víz és táplálék formájában vehetünk fel. Kórházi gyakorlataim során tapasztaltam, hogy ez a mennyiség a legtöbb embernél igencsak csökkent. A munkahely miatt, vagy egyéb okokból, nem jutnak megfelelő mennyiségű folyadékhoz, és nem is gondolnak bele, mit tesznek saját testükkel.

A megfelelő hidratáció fontos:
- a megfelelő vérkeringéshez
- a megfelelő felszívódáshoz
- a megfelelő vérnyomáshoz
- a jó közérzethez
- a fáradékonyság elkerüléséhez
- a megfelelő koncentrációhoz
és még sorolhatnám, nagyjából minden létfontosságú szerv működéséhez szükséges.
Szóval, bárhová mész, bármit csinálsz, mindig vigyél magaddal legalább egy kis üveg vizet, és kortyolgasd, még akkor is, ha nem érzed, hogy szomjas lennél! Főleg most, a nyári melegekben!

Ugyanis a nem megfelelő folyadékbevitel kellemetlen tüneteket okozhat, mint a fejfájás, szédülés, koncentráció csökkenése, állóképesség csökkenése. Ezek pedig befolyásolhatnak minket mindennapi teendőink elvégzésében.
A legjobb, ha már reggelről egy pohár frissítő hideg vízzel kezdjük a napot!

A bőr hidratációja
A bőr hidratálása is nagyon fontos. A bőr feladatai közé tartozik többek között a védelem, a só- és vízháztartás szabályozása, ez a tapintás érzékszerve. Nagyon fontos, hogy törődjünk a bőrünkkel, a külső behatásoktól óvjuk, valamint megfelelően hidratáljuk.

Többféle módon hidratálhatod bőrödet, a legfontosabb a megfelelő folyadékbevitel. Emellett vitaminokban gazdag olajokkal kényeztetheted magad - vagy ami még jobb, a párodat.
Rengeteg márkájú, fajtájú olaj van, az már csak rajtad múlik, melyiket választod.
Ajánlott hetente 3x annak, akinek igen száraz a bőre, de aki nem szenved ettől, és úgy érzi, teljesen egészséges, annak sem ritkán, mivel nem csak táplálja a bőrödet és kisimítja, de közben el is lazít. Ez pedig a jobb közérzethez vezet.

A másik, ami fontos - és én nem tudnék meglenni nélküle -, az a testápoló. Különböző illatai miatt szeretem. Kellemes érzést nyújt, a bőrömet rugalmasabbá varázsolja. Én hetente 1x alkalmazom, de bőrtípustól függ, kinek mennyire van szüksége. Ha nagyon száraznak érzed a bőrödet, akár minden zuhanyzás után alkalmazhatod a számodra megfelelőt.

A bőrradír egy nagyon fontos termék, aminek minden fürdőszobában ott (lenne) a helye. Célja, hogy használata során eltávolítsuk az elhalt hámsejteket, a bőr elegendő oxigént tudjon felvenni, és ezáltal megújuljon a bőrünk. Jó, ha a testedre és az arcodra külön bőrradírt használsz. A testedet elég 2 hetente, zuhanyzás közben átmasszíroznod, az arcodat hetente pár alkalommal. Nem szabad túlzásba vinni, ugyanis akkor pont az ellenkezőjét éred el. Az arcra ajánlott radírozás után egy nyugtató hidratálót használni.

És hogy miért fontos a test hidratálása? Sokkal jobb közérzetet ad, felfrissít, egészségesebbnek érzed a bőrödet, ezáltal nyugodtabban tudod végezni a mindennapi teendőidet.

Aki szereti a házi készítésű dolgokat, annak figyelmébe ajánlom a testápolót:
Hozzávalók:
- 1 csésze kakaóvaj
- 0,5 csésze kókuszolaj
- 0,5 csésze extra szűz olívaolaj
Olvaszd össze a kakaóvajat a kókuszolajjal, majd add hozzá az olívaolajat, majd a hűtőben hagyd pár óráig pihenni. Majd botmixerrel keverd össze, és tedd vissza egy órára.
Ha meleg helyen felolvadna, érdemes botmixerrel újra átkeverni.

Remélem, hogy hasznos volt a bejegyzés, és a sok szünet ellenére még olvassa valaki a blogot! :) Szeretnélek megkérni benneteket, hogy hozzászólásban jelezzétek, ha olvastok, és a rövid véleményeteket a blogról. Következő bejegyzés már készülőben! :)
További szép napot, és kitartást ebben a hőségben!

Szabadnap a léleknek

Sziasztok!
A mai nap a relaxációról szeretnék beszélni, ami sokkal fontosabb, mint gondolnátok. Ugyanis a lelki megbetegedés rövid időn belül kihat a testre, és komoly betegségeket is idézhet elő. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem törődnek önmagukkal, nincs egy napjuk arra, hogy teljesen megújuljanak. Ebben szeretnék most nektek segíteni!

Gondolkodjunk el azon, mikor volt utoljára olyan nap, amikor önmagunkkal foglalkoztunk, pihentünk és kényeztettük magunkat. Régen, ugye?

Tudom, hogy most jönnek azok a válaszok, miszerint "nincs időm a családom mellett", vagy "a munka miatt örülök, ha a házimunkára jut időm". Én ezzel teljesen tisztában vagyok, de ne felejtsétek, minden fejben dől el! Relaxálni lehet gyorsan is, egy kis kényeztetést mindenki megérdemel!

Az én kedvenc relaxációs formám - ha a legegyszerűbbeket nézzük - az az "otthoni wellness". Nem nehéz! Minden héten válassz egy napot vagy egy délutánt, amit önmagadra szánsz. Nálam ez a vasárnap, mégpedig azért, hogy a következő hetet felfrissülve kezdjem!
Az otthoni wellness azt jelenti, hogy a fürdőszobát teljes mértékben elfoglalod, és berendezed. Nem kell hozzá sok minden, elég pár gyertya, habfürdő és a kedvenc könyved, vagy egy tál gyümölcs. A forró fürdő nem csak megnyugtat, jótékony hatással is van a szervezetre: az őszi és téli időszakban gyakori a megfázás, ilyenkor sokan választják ezt az ellazulást, ugyanis a testet a lázhoz hasonlóan felmelegíti, így az segíti a gyógyulást. Ha illóolajakat is használunk a fürdőhöz, még egy pozitív hatást érhetünk el, ugyanis az illat tisztítja a légutakat.
Miután kellően kiáztattuk magunkat, fontos, hogy zuhanyozzunk le, hogy a ránk ragadt piszkot lemossuk. Ezután jót tesz egy kellemes illatú testápoló, ami nyugtatja a bőrt. Én ez után szoktam a haj- és arcápolást, amit egy későbbi bejegyzésben részletezni fogok!

Többféle relaxáció létezik, többek között a nyaralás - amiről már szót ejtettem korábban. Ezt persze nem mindig tehetjük meg, de a meditációra tudunk időt szánni!
10 percig tart az egész: keressünk a lakóhelyünk közelében egy kellemes parkot, vagy az udvaron is megfelel egy olyan rész is, ahol csend és nyugalom van. Az a lényeg, hogy egyedül legyünk, senki ne zavarjon meg!
Az én kedvencem az, mikor becsukom a szemem, s elképzelem, hogy egy virágoskertben vagyok. Koncentráció fontos, ezért szükséges a csend és a magány! A virágoskertben gyermekként ugrálok, boldog vagyok, mindent részletesen elképzelek. A kis patakot, ahogy csordogál, a színes pillangókat, amint egyik virágról átszállnak a másikra. Ez a virágoskert a szíved! Ezzel a gyakorlattal tanulhatsz a szívedre meditálni.
Miután befejezem ezt a gyakorlatot, teljes megnyugvás járja át a testem. Nem telik sok időbe, mégis hasznos, és ki tudok lépni egy picit a zűrös hétköznapokból.
A lényeg, hogy a saját szívedre koncentrálj!

Képtalálat a következőre: „driving gif tumblr”A relaxációval hasznos dolgokat is elérhetsz, méghozzá ha a hobbiddal foglalkozol! Megnyugtatja a lelkedet és fejleszti a kreativitásodat is. Az én hobbim a sütés, megnyugszom tőle, és még a többiek is jól járnak! :) A másik hobbim pedig az autóvezetés. Igen, lány létemre szeretem az autókat - és tudok vezetni is. Megnyugtat, hogy csak megyek ki a világból, miközben hangosan szól a zene. Mindegy, hogy mi a hobbid, ha nem káros az egészségedre, szabadidődben gyakran foglalkozz ezzel!

Ezek szerintem a legkönnyebben kivitelezhető relaxációs gyakorlatok és tevékenységek. Emellett még fontos tudni, hogy a gyógyteák is jó hatással vannak az idegrendszerre, és egyéb ételek is, amit később bővebben kifejtek.

U.i.: Sajnálom, hogy nem jelentkeztünk, de Serena tanul a nyelvvizsgára és az érettségire, én pedig az év végi vizsgámra készülök. Következő bejegyzéseink már több újdonsággal és izgalommal lesz tele!
További szép napot!

Gyógytea, avagy az ember legjobb barátja

Sziasztok!
Mostani bejegyzésemet a gyógyteák pozitív hatásairól készítettem tapasztalataim alapján, ugyanis pár éve kezdtem el fogyasztani. Egy kórházi gyakorlatom alkalmával volt szerencsém találkozni egy idős hölggyel a sebészeten. Csonttörés miatt feküdt bent, de nekem már első látásra feltűnt, hogy van benne valami különleges, így hát odamentem hozzá beszélgetni. Bemutatkoztam, és ambuláns lapjára pillantottam, ahol fel volt tüntetve az életkora, amin én magam is meglepődtem. A hölgy 82 éves volt, de 20-30 évet simán letagadhatott volna! Sima bőre volt és hosszú, egészséges haja! Mosolygott, kedvesen kezdett velem beszélgetni. Elkezdte mesélni az életét - mint általában az idős emberek a kórházban -, mikor szóba hozta a gyógyteákat. Fiatalkora óta issza a gyógyteákat, és életében - a szülésen és a kötelező vizsgálatokon kívül - most volt először kórházban. Semmilyen betegséggel nem küzdött, a vérvétel eredménye is teljesen jó volt. Ezek után egyből elkezdtem olvasgatni a gyógyteákról, és egy idő után én is elkezdtem fogyasztani. Most szeretném veletek megosztani a kedvenc gyógyteáimat, amiknek a hatását minden alkalommal tapasztaltam!

Fontos tudnivalók a gyógyteákról:
- Gyógyteák készítése alkalmával kerüljük a fém eszközök használatát!
- Minden gyógyteát csak mértékkel fogyasszunk!
- Ha fejfájást vagy bármiféle panaszt okoz egy fajta tea, ne fogyasszunk többet belőle!
- Ne vigyük túlzásba!
- Ne filtereset használjunk!
- Ne ízesítsük!

Csipkebogyó tea
A legjobb C-vitamin forrás! Antioxidáns hatású, s erősíti az immunrendszert, így a téli napokra ajánlott napi fogyasztása!
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 10-15 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Kamilla tea
Emésztési panaszok, gyomorgörcs és puffadás ellen hatásos, valamint jó a szájüregi gyulladásokra is.
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 10-15 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Citromfű tea
Nyugtató hatású. Én az érettségi időszakban minden reggel ezzel kezdtem a napot, a gyomorgöcsöm elmúlt és nyugodtabban mentem az iskolába, így a teljesítményem is jobb lett. Ezen kívül esténkén is szoktam meginni egyszer-egyszer, ezáltal könnyebben alszom és nem ébredek fel éjszaka. Emellett fogyasztható nyugtalanság és ingerlékenység esetén is!
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 10-15 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Kakukkfű tea
Megfázás, baktériumos megbetegedés ellen hatásos. Gátolja a baktériumok szaporodását, és fertőtlenít is egyben. Emellett rossz lehelet ellen is szokták alkalmazni. Pár hónapja nagyon beteg voltam, olyannyira, hogy egy antibiotikumos kúra sem segített rajtam. Megittam egy csésze kakukkfű teát, és másnapra semmi bajom nem volt! Ugyanez történt az édesanyámmal is, egy nap alatt átment rajta a szörnyű nátha.
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 10-15 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Cickafark tea
Ez a nők legjobb barátja. Főként menstruációs görcsök ellen alkalmazható, de emellett jó még étvágytalanságra és emésztési zavarokra.
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 10-15 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Zöld tea
Szerintem a zöld tea a legjobb és leghasznosabb a gyógyteák közül! Rengeteg pozitív hatása van, többek között megelőzi a daganatos megbetegedéseket, valamit a fogszuvasodást is! Megakadályozza a magas vérnyomást, stresszoldó hatása mellett zsíroldó hatással is rendelkezik! [napi 3 csésze az étkezések után, havi 2 kg-ot tüntet el] Kávé helyett ajánlják. Én nem mindig ezt iszom, mert nem szabad folyamatosan, de kávé helyett ajánlják, ugyanis a kávé koffeinje a gyomorban szívódik fel, a zöld teáé viszont a belekben, tehát a zöld tea hatékonyabban és egyenletesebben élénkít. Emellett serkenti az agy működését is!
Elkészítése: 2-3 g-ot 2 dl felforralt vízben hagyjunk ázni 3-5 percen keresztül, zárt edényben, majd szűrjük le.

Remélem, hogy hasznosnak találtátok, és ti is bátran kipróbáljátok ezeket a csodaszereket! :)
További szép napot!

Felejthetetlen utazás

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy csak most jelentkezem, de az utóbbi időben rettentően elfoglalt voltam. De most itt vagyok, meghoztam én is a beszámolót a nyaralásomról, remélem, hogy tetszeni fog!

Kréta

Azt mondják, egy kis kiruccanás sosem árt, de ha 2 hétről van szó, az ember teljesen magán kívül van, na persze jó értelemben. Két hét teljes feltöltődés, két hét szabadság, két hét stresszmentes élet.
Nos, akkor bele is kezdek. Június 21-én este 11-kor indultunk Budapestre. Az út nem volt hosszú, de elég fárasztónak ígérkezett. Amint megérkeztünk a reptérre és becsekkoltunk, már minden sokkal nyugodtabb kezdett lenni. Kb. 2 órát repültünk, mire megérkeztünk Krétára. Az idő pompás volt, és tudtam, hogy mindent, amit lélekben otthon hagytam, az otthon is marad, vagy fogalmazhatom úgy is, hogy két hét az új, de nem örökre szóló életemben. Ez is elérkezett és mi sem jobb egy várva-várt út, mint mikor bekövetkezik. A transzfer készen állt, hogy elvigyen minket a szálloda ajtajáig. Miután átléptük a hotel kapuját, rögtön csillogni kezdtek barna szemeim. Egyszóval minden tökéletesnek tűnt. Nos, attól függetlenül, hogy fáradtak voltunk, hisz órákon át csak utaztunk, tettünk egy óriási sétát a hotelen belül. A hotel nagy területet vett igénybe, minden más más helyen volt, egymástól kicsit távol, így bőven volt alkalmunk gyalogolni. Rengeteget sétáltunk a parton, az éttermek mellett, az üzletek előtt, és ez mind egy szállodán belül volt.
A 15 napunk mindig máshogy telt el, így nem is volt unalmas. Rengeteg programon vettünk részt, minden este újabb és újabb műsorokat láttunk. Vízi sportokat űztünk, de amit egész ittlétünk alatt csináltunk, az az úszás volt. Imádok úszni, többek között ez a kedvenc sportom, úgy gondolom, az úszás nem csak testileg, de lelkileg is kiegyensúlyozottá tesz, hisz ez lett velem is.
A sport mellett persze bőven akadt némi lustálkodás is, ezalatt a napozást értem. Ilyenkor rengeteg D-vitamint kap az ember. Hiába nevezem meg a lusta címszóval, mégis hasznos egy tevékenység, feltöltött rendesen. Szeretek napozni. Szeretem azt a feelinget, amikor érzem, hogy a testem magába szívja a nap fényét, és ehhez már csak egy tál hideg gyümölcs tett be.
Jobbnál jobb dolgokat ettünk. Az ilyen melegbe mégis a hideg gyümölcs esett a legjobban. Rengeteg zöldséget és húst fogyasztottam, és kipróbáltam egy új ételt: csiga.
Italokból is voltak nagyon finomak, többek között egy helyi specialitásuk: rhaki. Valahogy úgy tudnám körbeírni, hogy meglehetősen hasonlít a vodkához. Emellett meg kell, hogy említsem, náluk minden gyümölcsös italt, akár alkoholos is, mindent 100%-os gyümölccsel higítanak.
Ami igazán meglepetés volt számomra, voltam már pár helyen életem során, de egyik sem ér fel ehhez a kínálathoz. Köszönöm a családomnak, akik megadták nekem ezt a jólétet! Nélkülük most nem tudnám, milyen érzés pl. 1000 méter magason és hegyeken át vezetni, vagy akár egy 8000 fős yachton ülni. Élménydús program volt mindkettő, hiányozni fognak és már most hiányzik az ott töltött idő.
Minden gondomat hátrahagyva örülök, hogy ilyen nyaraláson vehettem részt. Szeretném, ha jövőre is ilyen felejthetetlen emlékeik lennének. Remélem, tetszett az élménybeszámolóm, ha esetleg bármi kérdésetek van, vagy akár érdekelne néhány dolog, akár Krétával is kapcsolatban, szívesen válaszolok. XOXO

U.i.: A következő bejegyzéseim már készülődnek, ami főleg sporttal kapcsolatos jótanácsokat tartalmaz.

Nyaralás - tökéletes relax!

Sziasztok!
Az elmúlt 2 hétben mindketten nyaralással töltöttük az időnket - sajnos külön. De ebben az a jó, hogy rengeteget tudunk egymásnak mesélni, megismerünk különböző kultúrákat, amelyeket átadunk a másiknak. Természetesen veletek is szeretnénk megosztani ezeket, miközben elmondjuk, mit csináljatok a nyaralás alatt, hogy teljesen ellazuljatok testileg és lelkileg is!
Nos, én kezdeném a nyaralásom bemutatását Horvátországgal.

Horvátország

Egyből a tengerpart jut az eszedbe, igaz? Ez nem véletlen. Horvátország gyönyörű tengerparttal van
megáldva! Az emberek barátságosak, az időjárás egyszerűen csodálatos. Séta a forró homokban és a sós tenger kellemes hangja teljesen ellazít - legalábbis kellene, de tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. Meg kell tanulni lesöpörni a válladról a stresszt!
Legyen egy döntésed: amint elhagyod a várost/megyét/országot, hagyd magad mögött a problémát. Nem nehéz, egyszerűen csak ne nézz hátra! Az elme mindenre képes, s ha már ezt eldöntöd, nagy eséllyel semmi nem tudja elrontani a nyári hangulatot.
Ugyanígy voltam. Akadt egy-két probléma, ami miatt néha még aludni sem tudtam, s amint átléptem az országhatárt, eldöntöttem, hogy a problémáim Magyarországon maradnak. Elvégre megvárnak, nem? Hát de!
Ez az első - nem túl nagy - lépés ahhoz, hogy teljes nyugalom vegyen körbe.

Mi az, ami még fontos lehet? Biztosan felmerül a kérdés, hogy ugyan miért kell minden apró részletre figyelni nyaraláskor? Elmondom, miért: mert ha egy picike probléma is megjelenik, már tönkretehet mindent.
Ha mindent meg szeretnél tenni annak érdekében, hogy a tested és lelked teljes relaxáción essen át, akkor hallgass rám, és fogadd meg a tanácsaimat! Elvégre a pihenés miatt mész nyaralni, nem?

Kezdjük a pakolással. Pár nappal előtte érdemes elkezdeni összeszedni a holmikat, amiket vinni szeretnél, így nem az utolsó pillanatban kell kapkodnod. Érdemes egy listát írni, és az alapján bepakolni. Mindennapi dolgokat is írj föl, mint a telefontöltő, mert kellemetlen tud lenni, ha fontos dolgokat felejtesz otthon, és az út közepén jut eszedbe!

Szó volt arról, hogy hagyd otthon a problémáidat. Helyettük vidd magaddal a családodat, barátaidat, szerelmedet. Lényeg, hogy olyan emberek vegyenek körül, akikkel mindig jól érzed magad!
Ne félj kipróbálni új dolgokat! Nem kell nagy dolgokra gondolni, már az is valami, ha megkóstolsz egy helyi ételt, amit még életedben nem ettél - én is ezt tettem, ettem polipot, és mennyei íze volt! Ha bátrabb vagy, próbálj egy-két vízi sportot, vagy bármi olyat, ami vonz! A lényeg, hogy a megszokottól eltérjen, mert ha kiröppensz az unalmas hétköznapi szokásokból, sokkal kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá és boldogabbá válsz. Sőt, ha ezeket elmeséled másoknak, dupla örömet nyersz!

Ne feledd, hogy önmagadra is mindig legyen időd. Társasággal mész nyaralni, de legalább 1-2 este vagy délután legyen olyan, amikor csak magaddal foglalkozol és olyan dolgokat teszel, amit te szeretnél. Én elmentem a partra fotózni. Szeretem fényképezni a tájat, megnyugtat, és csodálattal nézem meg napok múltán, hogy miket alkottam. Majd leültem a homokba, meghallgattam pár zenét, amiket imádok, miközben néztem, ahogy a sós víz mossa a partot.
Amint visszatérsz a társasághoz, kezdődhet az esti parti!
Természetesen ez sem maradhat el. Nem kell hullarészegre innod magad, a lényeg az, hogy a sötétben - természetesen némi fénynél - beszélgessetek, igyatok egy-két pohár alkoholt a könnyebb ellazulás miatt. Általában ilyenkor merülnek fel a régi emlékek, amiket mindig jó érzés újra átélni.

Mit NE csinálj nyaralás alatt?
Ne hanyagold a testmozgást!
Ezzel nem azt mondom, hogy menj el minden reggel futni, hanem azt, hogy ha már medence közelében vagy, ússz is! Az úszás amúgy is jót tesz a gerincnek és az egész testedet átmozgatja, ami soha nem árt. Emellett rengeteget sétálj, ami azért is jó, mert így mindent meg tudsz nézni közelről, amit csak szeretnél. Ha autóval mész, gyorsan elhaladsz az érdekes dolgok mellett, és még el is lustulsz. Egy kellemes esti séta után pedig sokkal jobban fogsz aludni.

Ne legyél a szálláson egy egész napig!
Természetesen az más, ha egy 5* hotelben vagy, és ott maradsz, mert van egy hatalmas medence. Én arra gondoltam, hogy ne gubbassz a szobában! Egy ebéd utáni pihenés még belefér, de ha már nyaralni mész, akkor élvezd a számodra ismeretlen környezetet és fedezz fel új dolgokat!

Ne legyen monoton!
Arra figyelj, hogy ne legyen minden nap ugyanaz a program! Mindig legyen egy olyan napszak, amikor valami mást csináltok. Például egyik nap elmentek vásárolni, a másik nap pedig túrázni. Így rengeteg új élménnyel gazdagodtok!

Ne élj gyorskaján!
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy nyaralás alatt hamburgert esznek pizzával, és a főtt ételt hanyagolják, ami nagyon nagy hiba! A strandon még oké a hasábburgonya, hot dog és társai, de délben vagy este egy-egy étterembe benézni se lehet rossz, ott biztosan van főtt étel is.


Remélem, hogy tetszett! Serena is érkezik majd a saját beszámolójával, nekem pedig már készülnek a következő bejegyzések - lesz szó párkapcsolatokról, a gyógyteák és a hidratálás fontosságáról, érdekes tényeiről, és még sok más izgalmas dologról.
További szép napot!